MONTÁNUNIÓ


A második világháború után

A második világháború legfőbb csatatere Európa volt. Országainak nagyvárosai az infrastruktúrát is beleértve szétbombázottak. Ezt követően Európa romokban hevert. A pusztítás mértéke leírhatatlan. Az energiakészletek és a nyersanyagok jelentős mértékben megcsappantak. A háború egyes becslések szerint ötvenmillió áldozatot követelt, civilt és katonát egyaránt sújtott a halál. A ez eddigi nagyhatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, stb.) lesüllyedtek közép-, vagy alacsony hatalmi szintre. Ezen probléma egyre sürgetőbb megoldást kíván, melynek egyedül a nemzetek lehetnek megoldói, ugyanis a megoldásra nem lehet képes egyetlen nemzetállam egyetlen politikusa, egyetlen politikai elitje sem. Ez a probléma felülkerekedik az nemzetállamokon, azoknak kormányzatain. Erre a világ vezető politikusai is hamar ráeszméltek.
A háború után erős és tartós gazdasági fellendülésre volt szükség egyrészt azért, hogy helyreállítsák és stabilizálhassák az európai országok piaci viszonyait, másrészt azért, mert az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió roppant mértékű gazdasági, katonai és ezzel politikai hatalmat képviseltek, s túlsúlyba kerültek az addig nagyhatalmaknak számító nyugat-európai hatalmakkal szemben. Ezért a bipoláris, azaz kétpólusú világrendet ellensúlyozni kellett az európai országoknak, s erre jött létre az összes intézmény.

Egységet teremtő elképzelések

Az egységes Európa megteremtése gondolatának kialakulása nem csupán a második világháború utánra tehető, már azt megelőzően is voltak erre teóriák, híres-neves gondolkodóktól, mint például Immanuel Kant, Rotterdami Erasmus, Dante, vagy Comenius. Az 1920-as, 1930-as években Páneurópai Mozgalom is útjára indult. Ezek az elképzelések mind kudarcot vallottak, viszont a második világháború rombolása életre hívta mégis ezeket. (Horváth, 2007)
Tekintve, hogy a nyugat-európai nemzetek együttműködő-képessége szinte a nullával egyenlő, Robert Schuman, volt francia külügyminiszter, pénzügyminiszter, majd elnök kezébe véve a dolgok menetét, sajátos gondolattal állt elő, az együttműködések megsegítése érdekében. Ez az elv a Schuman deklaráció (1950. május 9.) néven vonult be a történelembe, és a fő gondolat ebben, hogy „a háborút ne csak elképzelhetetlennek véljük, hanem megvalósítása anyagilag is lehetetlen legyen”. (Wikipedia, 2008) A gondolat lényege az úgynevezett „történelmi megbékélés”, ami azt takarja, hogy minden ország és az azt irányító kormányzat tegye félre a nemzeti nézeteltéréseit, legyen az bármilyen mértékű, és hosszú múlttal rendelkező.
Szimbolikusan felkéri Európa országait, hogy tanuljanak a háborúk negatív tapasztalataiból, illetve hozadékából. Azt is kéri, hogy borítsanak fátylat a múltra, mert az ellenségeskedés, a csatározás nem vezet megoldásra, csak pusztuláshoz, egymás szisztematikus kiirtásához, ami ebben az időben különösképp elkerülendő, ugyanis a második világháború megtépázta az addigi nagyhatalmakat, - és mint már volt róla szó - csak közepes hatalmú országokká degradálta azokat. Ettől félt Schuman, ezért akarta, hogy a hatalmi versengésben nehogy a németek felülmúlják a franciákat, miután a német újrafelfegyverzés volt a napirenden ez idő tájt.
Ez annak az érdekében áll, hogy együtt próbáljanak meg dolgozni a közös cél elérése érdekében, mely cél egyenlő Európa renoválásával és a békés együttéléssel. Cél volt továbbá, hogy elkerüljenek egy lehetséges harmadik világháborút, ami ekkor még eléggé erőteljesen benne volt a lehetőségek tárházában. Ezt a célt csak egy olyan nemzetközi légtérben lehet elérni, melyben a nemzetek együttműködési hajlandóságot mutatnak, mert egyedül egyik nemzet sem lenne képes rá önerőből. Ezen gondolat egyfajta nemzetek fölött álló célkitűzést helyez kilátásba, mely megköveteli a nemzetközi intézményrendszer kiépítését és nem állhat útjába egyetlen ország nacionalista törekvése, vagy ellentéte sem, mint például a németek és franciák között lévő évszázados ellentét. Ez a gondolat csak azt a célt hivatott szolgálni, hogy megelőzzenek egy esetleges háborút a franciák és a németek között, s elejét vegyék a további önmarcangolásnak. Ezt kizárólag úgy lehet csinálni, hogy a francia vas, és a német acél egy közös, független hatóság égisze alatt egyesül, ami nem más, mint a Főhatóság, az ESZAK (Európai Szén- és Acélközösség) egyik intézménye.


Az együttműködés fontossága

Mint láthattuk, 1950-ben a francia külügyminiszter, Schuman kidolgozott egy tervet, amivel irányt mutatott a jövőre nézve, elsősorban az összefogást tűzve ki célul. A franciák hamar ráeszméltek arra, hogy a kooperáció nem pusztán fontos, hanem létszükség. Először Jean Monnet, francia politikus, közgazdász fejezte ki az európai együttműködésre vonatkozó ambícióját a francia oldalon. 1947. január 11-én a Monnet által kidolgozott tervet a francia parlament elfogadta. Ezek után létrehoztak egy Nemzeti Tervhivatal nevű intézményt, melynek élére a terv kidolgozóját helyezték.
Az ESZAK (német nevén: Montánunió) alapításakor a hat tagország elsősorban Nyugat-Európából került ki, egyrészt azért, mert így könnyebb volt a négy alapszabadságot (tőke-, munkaerő-, árucikkek- és szolgáltatások szabad áramlása) megvalósítani, másrészt azért, mert Kelet-Európa az alapítás idején még a Szovjetunió fennhatósága alatt állt. A nyugati hatalmak nem kívántak beavatkozni ez ellen.
A szovjet válasz a felgyorsult kelet-európai intézményesülésre és integrációra nem volt más, mint a KGST, azaz a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, amelyet 1949-ben hoztak létre, szintén gazdaságsegítő célokkal. Akció rádiusza legelső sorban a közép- és kelet-európai blokk voltak, így Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió. 1991-ig volt életben ez a rendszer, mikor is a Szovjetunió megbukott.

Institúcionalizmus

A történelem folyamán mindig a stratégiai fontosságú szektorok metszéspontjában jöttek létre az érdekszervezetek. Ilyen stratégiai fontosságú szektor például a kereskedelem, bányászat, energiaipar, pénzügy, hadiipar, etc. Az 1950-es években megalakultak az első szervezetek, melyek a szupranacionalizmus, azaz a nemzetek-felettiség elvét alapul vevő demokratikus intézmények (institúciók). Ezek például az ESZAK; EURATOM, amint az atomenergia összhangjáért felelős szervezet; az EGK, vagyis az Európai Gazdasági Közösség (EEC – European Economic Community); Európa Tanács (CU – Council of Europe), amely egy „regionális kormányközi szervezet, melynek fő célkitűzései a pluralista demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok védelme, az európai kulturális identitás kialakulásának támogatása és fejlesztése, illetve a társadalmi problémák kezelése” (Horváth, 2007); OEEC, (később OEDC) „a Marshall-segély lebonyolítására és a nyugat-európai országok gazdaságának háború utáni konszolidálására létrejött szervezet (Horváth, 2007); NATO, melynek célja, hogy „politikai illetve katonai eszközökkel biztosítsa tagállamainak védelmét”. (Horváth, 2007) A szupranacionalizmus azért fontos, mert ez esetben nem egy olyan szervezetet hoznak létre, ami a kormányok között működik, hanem túllép azon, illetve túllép a nemzetiségeken, ezzel együtt túllép a nemzetek fölötti konfliktusokon, mintegy kiküszöbölve azokat.
„1951. április 18-án Párizsban Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg aláírta az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK, angolul: European Coal and Steal Community – ECSC, vagy a német elnevezés után röviden Montánunió) létrehozásáról szóló szerződést. Az alapötlet egy szupranacionális főhatóság létesítése volt, amely ellenőrzi a francia és német szén- és acéltermelést, valamint természetesen a többi tagállamét is. A nehézipar kulcsszektorainak egyesítése lehetetlenné tett egy újabb háborút, és elősegítette a két (hat) ország közeledését.” (Hetényi, Hünlich, Mocsáry, 2003)
1951. április 18-án negalakult a Montánunió, vagy más néven az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK, vagy ECSC, azaz European Coal and Steel Community). Tagjai az ún. hatok, vagyis az NSZK, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg. Az 1952-es életbelépést követően ötven éven át tartó szervezetnek kívánták megalkotni.
Az ESZAK hivatalosan 2002-ben megszűnt, de a benne hozott rendeletek máig érvényesek. Elsődleges célja volt, hogy az átlag életszínvonalat növelje és a békét hozza el a közös célok, közös érdekek, közös piac, és közös intézmények útján (Németh, 2004). Másodlagos célja, hogy megtanítsa az európai országokat közösségben gondolkodni.
Az előző gondolat rövid távra szól, a rövid távú piaci fellendülés a cél, mivel égető gazdasági hiány mutatkozott Európában a már említett okok miatt. Az utóbb gondolat pedig elsősorban a hosszú távú célok kategóriájába tartozott.

Szervezeti tagozódás

Főhatóság, mely a szén- és acélipar erősítését szorgalmazta, törvényhozói, végrehajtói és törvénykezési jogkörrel rendelkezett. 9 tagú bizottság, melynek tajgait az országok a következő arányban delegálták:
NSZK: 2
Olaszország 2
Franciaország 2
Belgium 1
Hollandia 1
Luxemburg 1

Emellett létrejött a Közgyűlés is, mely a későbbi Európai Parlament elődje. Évente ülésezett, minden március második keddjén, de kivételes esetekben természetesen nem kell ehhez ragaszkodni. Hivatalnokait és elnökét a Közgyűlés maga választja a tagok közül. 78 tagját a tagországok parlamentjei delegálták.

Németország 36
Franciaország 36
Olaszország 36
Belgium 14
Hollandia 14
Luxemburg 6

Törvényszék. Törvényhozó testület, hét Bírát foglalt magában, mely azért fontos, mert páratlan szám, így érvényesülhet a többségi elv. A Bírákat olyan személyek közül választják ki, akiknek a függetlensége, és alkalmassága kétséget kizáróan megfelel ezen poszt betöltésére. Minden három évben a Bírák egy részét (négy fő) lecserélik,

Miniszterek Különleges Tanácsa, amelyben a 6 alapító ország nehézipari miniszterei vettek részt. Célja, hogy a résztvevő felek megosszák egymással az információikat, és konzultáljanak ezekről. Elnöke a tagországok kormányai által delegáltak közül kerülnek ki, az elnöki mandátum fél évre szól, abc sorrendben haladnak. (ESZAK alapító okirat, 1951) „A Tanács 1955 júniusában az olaszországi Messinában tartott tanácskozáson elfogadta a gazdasági integráció irányába történő elmozdulást. Paul-Henri Spaak vezetésével kidolgozták a részletes javaslatokat az Európai Gazdasági Közösség, valamint az Euratom megalakítására” (Az Európai integráció történeti áttekintése, 2008)


Az alapokmány aláírása a hat alapító ország ország között Párisban történt, ez volt, a Párizsi Szerződés. „1951-ben írták alá a Párizsi Szerződést, melynek eredményeképpen megalakult az Európai Szén- és Acélközösség.” (EU vonal) Az intézmény székhelye Brüsszelben volt. A Montánunió alapító országai az ún. Hatok, azaz Franciaország, NSZK, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg. Érdekesség, hogy britek nem csatlakoznak ehhez az ötlethez, ugyanis nem látják demokratikusnak, és kontrolláltnak sem. Az alapító országok küldöttekkel képviseltették magukat, melyek számát érdekes módon nem egyenlően oszlottak meg.

Ennek értelmében:
Németország 18
Franciaország 18
Olaszország 18
Belgium 10
Hollandia 10
Luxemburg 4


A szervezet 1973-ban három taggal bővült, ezek Anglia, Írország és Dánia. Innentől nem Hatokról, hanem Kilencekről beszélünk. 1972-ben Norvégia népszavazás útján nemet mondott a csatlakozásra.
1965-ben a három legfőbb szupranacionális intézmény, az EGK, az EURATOM, és Montánunió egyesül, innentől Európai Közösségről beszélhetünk. Ez tovább bővül 1981-ben, mikor csatlakozik Görögország. 1986-ban Portugália és Spanyolország, 1995-ben Ausztria, Finnország, Svédország. 2004-ben Ausztria, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia, Szlovénia. 2007-ben Bulgária és Románia. (Gazdaságtudományi ismeretek, 2008)

A Montánunió célkitűzései

Szupranacionális szervezet, mely tagjai között megreformálja a belső vámrendszert, a tagjai között. Azzal a céllal jött létre, hogy az ESZAK tagországok megosszák egymással a szén és vasérc tartalékaikat, mert a világháborúk meglehetősen felemésztették ezeket. További célja, hogy egyesítse Nyugat-Európa országait a Hidegháború alatt és megőrizze a demokrácia alapjait az Európai Unióban.
Elsősorban nem olyan szervezet, melynek céljai valami (külső támadás elhárítása, megelőzése, stb.) ellen irányulnak, hanem valami miatt. Ez a valami nem más, mint egy önintegrációs folyamat, valamint tagországok közötti konfliktusosság enyhítése, felszámolása. Ha az eddig egymás ellen harcoló országok egy olyan szervezetben tömörülnek, melyben közös célok, közös piac, szabad munkaerő áramlás, tőkeáramlás megy végbe, akkor az egymás ellen való háborúskodás értelmét veszti, és ez az a dolog, amire szükség volt a pusztító második világháború után.

Feladata, hogy a Szerződő Felek között egyenlő esélyeket teremtsen a közös piacon, normális, alacsony árakat biztosítva, valamint, hogy az ehhez szükséges feltételeket megteremtse. Javítson a munkakörülményeken az iparágak területein, növelje azaz életszínvonalat. Növelni kívánta a nemzetek közötti kereskedelem mértékét, a modernizáció szintjét a termelésben, valamint kizárja a háborút, tehát céljainak száma jóval túlmutat azon, hogy közös gazdaságot teremtsen, mert biztonságpolitikai, és iránymutató célja is jelentékeny.

1.Cikk

„Jelen szerződés értelmében a Magas Szerződő Felek egymás között Európai Szén- és Acélközösséget hoznak létre, amely közös piacon, közös célokon és közös intézményeken alapul.” (Németh, 2004)

Az integráció ágai

Szabad kereskedelem: a szerződő országok között a kereskedelem liberalizálódott folyamat, korlátokat, viszont a kifelé irányuló kereskedelemre nem köt feltételeket az Unió.

Vámunió: a szerződő országok egymással szemben nem támasztanak vámokat, ezzel szabadabbá téve az áramlásokat.

Közös piac: az áruk és szolgáltatások szabad áramlásán túlmenően a tőke és a munkaerő szabad áramlását is biztosítja a közös piac megléte, tehát érvényesül a „négy alapvető szabadság” elve, mikor is a tőke, a szolgáltatások, a munkaerő és az áruk szabadon áramolhatnak az országok között.

Egységes belső piac: minden meglévő korlátot felszámolnak a tagországok között, nem csak a vámokat, hanem a fizikai, pénzügyi és technikai korlátokat is.

Gazdasági unió: alapja az országok közötti közös valuta, melynek révén gazdasági integráció mehet végbe ami kedvezően fejti ki hatását az országok gazdaságaira.

Politikai unió: a nemzetek kormányainak, és ezzel törvényhozásának integrációja, ami segíti a gazdasági integrációt és az egységes külpolitikai kép alkotását. (Horváth, 2007)


„Az 1960-as évek végétől az európai integráció folyamatában rövid fellendülés következett. 1967-ben a De Gaulle-i obstrukciót a Luxemburgi Kompromisszummal sikerült meghaladni, s az Európai Közösségek megalakulásával (az Európai Bizottság létrejötte a Montánunió Főhatóságának, valamint az Európai Gazdasági Közösség és az Euratom Bizottságának az egyesítésével) az intézményi keretek is valamelyest megerősödtek. A vámunió és a közös piac kialakítása 1968-ra, határidő előtt fejeződött be. Napirendre került a gazdasági és monetáris unió kialakítása (Werner-terv 1980-as határidővel), s az első lépéseket 1971-ben megtették. Az 1970-es évek válságfejleményei (a nemzetközi monetáris rendszer 1971-es válsága, majd az olajárrobbanások 1971-ben, 1973-ban és 1979-ben) alapján azonban az integrációs folyamatok ismét megtorpantak.” (Palánkai, 2005)


A neofunkcionalizmus

„Az Európai közösségek legátfogóbb leírását mind ez idáig a neofunkcionalizmus adta, amely egyszerre elíró elmélet és programmatikus ideológia is. A neofunkcionalista tudományos koncepció az Európai Szén- és Acélközösség létrejöttével és működésével kapocsolatos gyakorlati tapasztalatokat kutató amerikai szerzők, Ernst B. Haas és Leon Lindberg munkásságának köszönheti létrejöttét, akik elméletüket a hatvanas években De Gaulle hatására többször is felülvizsgálták.
A neofunkcionalizmus elfogadja a funkcionalizmus számos tételét, különösen épít arra, hogy
a) a nemzetállam elégtelen az európai problémák megoldására;
b) az átalakulásnak hosszabb folyamat keretén belül kell végbemennie, egymásra épülő fokozatokon keresztül,;
c) a vezetés politizálódását korlátozni kell, helyette technokratikus irányítás alá kell vonni a termelést;
d) bizonyos gazdasági ágazatokban a végrehajtott integráció a gazdasági ágazatok összefonódása miatt átcsordul más ágazatokba;
e) a nemzetállam lassan kiiktatódik a politikából, a döntési központok áthelyeződésével a polgárok lojalitása és a lobbicsoportok aktivitása is áthelyeződik az új központokba;

A funkcionalizmussal ellentétben
1. a neofunkcionalista elképzelés szerint a létrejövő integrációnak a belső béke biztosítása mellet a külső biztonságot és jólétet is szolgálnia kell, és nem csak a működö békerendszert kell megvalósítania;
2. a globális megközelítés helyett a neofunkcionalista megközelítés regionális keretben, elsősorban Nyugat-Európában tartja megvalósíthatónak az integrációt
3. a neofunkcionalizmus politikai integráció megvalósítását tartotta a szükségesnek, anélkül azonban, hogy meghatározta volna, mit jelent maga a fogalom. Az integrációs folyamat céljaként a haladást jelölte meg, „egy új típusú közösség létrehozása felé”. Az elmélet korrekciójának fázisában felvetődött – latin-amerikai példák nyomán -, hogy esetleg csak a politikák integrálása valósítható meg.
4. a neofunkcionalizmus nem tartja lehetségesnek a nemzeti politikai elitek kizárását a funkcionális szükségletek irányításából, hanem meghatározónak tekinti ezen elitek ráébredését a hosszú távú érdekazonosságra.” (Horváth, 2001)

Lezárás

Talán a második világháború rombolása vetette el az építés gondolatának magvát az európai politikusok elméjében, hogy itt az ideje, hogy valami kifizetődőt alkossanak közösen, aminek szintén közösen arathatják le a termését. Jóllehet, az ESZAK képes volt drámai gazdasági növekedést előidézni a szerződő felek között, és képes volt megteremteni egy közös piacot, közös célokat és közös intézményeket az országai között, ezzel szemben nem volt képes megfékezni az acél- és szénfeldolgozó üzemek hanyatlását. Mégis remek táptalajt adott számos újabb nemzetközi szervezet létrejöttének, elsősorban a belőle kisarjadt Európai Uniónak. A Montánunió szerződése 2002. július 24-én vesztette hatályát, ötven évnyi fennállás után.
1992-ben a Maastrichti Szerződés volt az európai integráció egyik nagy mérföldköve. A szerződő felek tető alá próbálták hozni azt az elképzelést, hogy valutauniót alakítsanak ki, tehát hogy 1999-ig közös valutát vezetnek be. Ezt az elképzelést nem sikerült minden országban véghezvinni. (Horváth, 2001)



Bibliográfia

Németh István - Európa 1945-2000 – A megosztástól az egységig. Aula, 2004.

Európai Szén- és Acélközösség
http://en.wikipedia.org/wiki/European_Coal_and_Steel_Community
(2008. december 2.)

ESZAK alapító okirat.
http://209.85.129.132/search?q=cache:lt0O3i6tlHIJ:www.vojvodina-cess.org/download/Sumanov%2520plan.pdf+european+steel+and+coal+community&hl=hu&ct=clnk&cd=4
(2008. 12. 8.)

Katonáné Dr. Kovács Judit - Az európai integráció történeti áttekintése. – EU ismeretek.
http://209.85.129.132/search?q=cache:7xrtifZE8fcJ:www.agr.unideb.hu/ktvbsc/dl2.php%3Fdl%3D13/7_eloadas.ppt+mont%C3%A1nuni%C3%B3+egk+euratom+egyes%C3%BCl%C3%A9s&hl=hu&ct=clnk&cd=3&gl=hu
(2008. 12. 8.)

Hogyan alakult meg az Európai Unió?.
http://www.euvonal.hu/index.php?op=tenyek_attekintes&ha=&id=1
(2008.12.04.)

Hetényi Géza, Hünlich Csilla, Mocsáry Péter - Az Európai Unió pénzügyi rendszere. In:Változó Világ 35., Budapest, 2003.

Horváth Zoltán - Kézikönyv az Európai Unióról (6. kiadás). Budapest, HVGORAC Lap- és tankönyvkiadó, 2007.

Horváth Jenő - Az európai integráció története napról napra 1945-2000. Osiris, Budapest, 2001.

Palánkai Tibor - EURÓPAI EGYSÉG – INTEGRÁCIÓ ELMÉLET.
(Elhangzott 2005. február 14-én)
http://209.85.129.132/search?q=cache:Vq1ffgBQsygJ:www.mta.hu/fileadmin/szekfoglalok/000577.pdf+Pal%C3%A1nkai+Tibor+-+EUR%C3%93PAI+EGYS%C3%89g&hl=hu&ct=clnk&cd=1
(2008. 12. 8.)


készítette: Sziky Balázs